* Blog: ‘Berg Judit meseíró blogja’

Az utolsó nagy akadály leküzdése: alvás az oviban

Boldogan tudatom mindenkivel, hogy Vilmos sikeresen vette az utolsó, legnehezebbnek tűnő akadályt: már kétszer is bent aludt az oviban.

Kriszti nénivel már hétfőn elkezdtük a ráhangolást: ebéd után, mielőtt hazamentünk volna, behívta Vilmost a csoportszobába, és megmutatta neki, milyen csuda érdekes ágyon alszanak az óvodások. Vilmos elgondolkodva bólogatott, aztán visszaszaladt hozzám, hogy menjünk gyorsan haza. Most, hogy előtte is megnyílt az ajtó, rögtön nem vágyott olyan nagyon az óvodai alvásra.

Másnap kategorikusan kijelentette, hogy egyáltalán nem fog bent aludni az oviban.

-Tudod, anya, soha. Mondom neked, hogy tudd. Én soha fogok oviban aludni.

- Rendben van, kicsim, ma még biztos nem kell ott aludnod. … Tovább

Szombat délelőtti kertészkedés az óvodában

Múlt héten egyszer sem jelentkeztem, bár Vilmos pozíciója lassan, de biztosan kezd megszilárdulni az óvodában. Még mindig ebéd után hozom haza, de egyre többször firtatja, hogy fog-e ő is bent aludni. Úgy tűnik, lenne kedve hozzá. Néha még kicsit sír reggel, de maga sem gondolja túl komolyan, az ebéd utáni érkezésemet pedig többnyire valamilyen mókával fogadja. Például legbánatosabb arcával azt mondja: “sírtam ám, anya”. Amikor pedig az óvó néni és én kórusban kérdezzük, hogy mikor, Vilmos elneveti magát. “Semmikor, egész nap. Vicces.”

De a legjobb hír számomra az, hogy az óvó néni többször is Vigyorinak szólította az elmúlt héten. Ebből csak … Tovább

Vilmos haragszik

Kezd letisztulni a kép. Nem mondom, hogy egyszerűsödni, de legalább tisztulni.Vilmos egyértelműen kommunikál, még ha az időnként előtörő sírások, hisztik és hajazások nehezítik is a tisztán látást.

Egyszerű a képlet: Vilmos haragszik rám. Pontosabban szólva: haragszik (nagyon),  javarészt rám, mellesleg  a világra, és érzi, hogy a változó körülmények (értsd: óvoda) némiképp megváltoztatták az eddig érvényes szabályokat is. Ezért tehát próbálkozik, kóstolgat, feszegeti a határokat, igyekszik a lehető legjobb pozícióhoz jutni az új szabályok, napirend lefektetésénél.

Időnként például megbüntet a maga hároméves elszántságával és humorával. Egy jellemző eset: az óvodában teljesen szobatiszta, egyszer pisilt csak be véletlenül a nagy játszás közepette. De otthon … Tovább

Keserves könnyhullatás

Be kell vallanom, hogy elbíztam magam. Azt hittem, ismerem már annyira az én kisfiamat, hogy előre tudjam, miként fog reagálni egy nagyjából ismerős helyzetben. Tegnap ott ebédelt az oviban, sírt utána keservesen, de büszke volt magára a végén mégis, várta a másnapot, jókedve volt délután. Azt hittem, az óvodai ebédek ezennel ki vannak pipálva, a legközelebbi akadály az ott alvás lesz majd.

Tévedtem. Vilmos ugyan reggel viszonylag lelkesen ment be  a csoportba (az ovi előtt tíz percig egy kukásautó manővereit figyeltük), és leginkább az izgatta, van-e az oviban repülő. Vagy ha nincs, lehet-e valamiből építeni. Az óvó néni rögtön belelkesült, kézen … Tovább

Ebéd az oviban

Vilmos az első héten csak játszani járt az oviba, ebédre mindig hazajöttünk. De a hétvége megnövelte az önbizalmát és bátorságát, így amikor hétfő reggel pedzegetni kezdtem, hogy az oviban finom ebédet is eszik a többi a gyerek, Vilmos rögtön kijelentette, ő is kér a finom ebédből. Megbeszéltük, hogy ha az óvó nénik nem bánják, akár már aznap is ebédelhet az óvodában. Az óvó nénik persze nem bánták, így hát a nagyfiú izgatottan és szemmel láthatóan aggodalmasan lépett a csoportszobába, némiképp már bánva az elhamarkodott döntést. De nem volt visszaút, megígértem, hogy ebéd után megyek érte, és már ott se voltam.

Azt … Tovább

Győzelemmel zárult az első hét

A nagy sírás utáni napon Vilmos újult erővel ment óvodába. (Ehhez azért hozzájárult, hogy előző nap bent felejtettük állandó jellegű tettestársát, a Dalmától örökölt Fehér Cica névre hallgató fehér cicát az oviban. Muszáj volt elmenni érte másnap!)

Vilmos azt a mókát eszelte ki, hogy út közben leghuncutabb hangján “fenyegetni” próbált.

Vilmos: Sírni fogok ám!

Judit: De hát miért?

Vilmos: (provokatív hangsúllyal, alig leplezett nevetéssel): Mert nekem lehet.

Judit: Ez már igaz. Szabad sírni. De miért akarsz?

Vilmos: Nekem az jó…

És itt már nevetett, boldogan, elégedetten, hogy ilyen jól sikerült megtréfálnia.

Végül azonban nem váltotta be a fenyegetést. Egyáltalán nem sírt, sem akkor, amikor elmentem, sem akkor, amikor … Tovább

Második és harmadik nekifutás

Szép reményekkel indult a második nap, tudtam már, mi a teendő. Reggel gondos körültekintéssel nyolcszor átvettük, mi fog történni, amikor megérkezünk az óvodába. “Cipőcsere – csoportba be – mindenkimárnagyonvár – hogyfogörülniazóvónéni – kicsit játszol – kimentek az udvarra – hamarosan jön is anya.”  Ja, és a legfontosabb, mind a nyolc elmondásra: “Nem, sajnos anya nem jöhet be a csoportba játszani. Amikor megérkezünk, adok egy nagy puszit és el kell mennem. De sietek vissza.” Vilmos megnyugodott, tudta, mi vár rá. Jókedvűen mentünk oviba.

Aztán jött a váratlan fordulat. Merthogy nem csak előnye van annak, ha már valamelyest összeszokott csoportba próbáljuk beszoktatni a … Tovább

Az első nap

Szerintem én sokkal jobban izgultam mint Vilmos, bár pontosan tudom: ahogy az anyuka viszonyul az óvodához, úgy fog reagálni a gyerek is. Pedig időben hozzáfogtam a készüléshez: tréningeztem magam és próbáltam megszabadulni a masszív lelkiismeret-furdalástól. A barátaim csak nevettek rajtam: mire a nagy felhajtás, a negyedik gyerekem megy óvodába, mostanra igazán megszokhattam volna  a gondolatot.

Mégis, több okom is volt az izgalomra. Egyrészt, a három kislánynál könnyű volt  a beszoktatás.  Lilu bölcsis volt előtte, lazán átállt az ovira, Bori majdnem négy évesen lett óvodás, alig várta már, hogy végre mehessen. Dalma pedig Bori csoportjába került egy év múlva, ahol a nagytesó … Tovább