Óvodás gyermek »

Gyermekpszichológia

Karner Beáta összes írása (16)

Karner Beáta, tanácsadó szakpszichológus

Legyünk együtt a gyerekkel! De mikor, mennyit és milyen formában? 1. rész

Mi számít minőségi együttlétnek? Használhat-e a gyerekkel való kapcsolatomnak egy kis távolság? Mikor érzem én igazán jól magam a gyerekem társaságában?

Nagy kihívással áll szembe egy szülő, ha ezekre a kérdésekre választ keres, hiszen egy óvodáskorú gyerek folyton változik, mindig más-más igényei kerülnek előtérbe. Az egyik nap még el sem mozdulhatok mellőle miközben legózik, a másik nap elmélyülten játszik a szobájában és idegesíti, ha megzavarom.
Napjainkban, ha közös programot szeretnénk szervezni a gyerekünkkel, lehetőségek tárháza áll rendelkezésünkre, már a kisebb városokban is válogathatunk játszóházak, koncertek, színházi műsorok között. A tavasz beköszöntével pedig egyre több szabadtéri lehetőség áll a rendelkezésünkre.

A kihívás tehát egyrészt abban áll, hogy hogyan alakítsunk úgy egy hétköznapot, hogy az a kis idő, amit együtt töltünk, minél tartalmasabb legyen.
A másik lényeges kérdés az, hogy a hétvégéken el tudjuk-e érni, hogy megfelelően priorizáljunk a teendőink között, és lesz-e legalább egy olyan élmény, amelyre mindannyian úgy gondolunk vissza, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen volt, és a hét többi napján is örömmel idézzük fel ezt a pillanatot.
Szerintem kevés olyan szülő van manapság, aki minden nap úgy hajtja álomra a fejét, hogy ma is pont eleget és pont úgy, és éppen olyan hangulatban töltöttem az időt a gyerekemmel, amennyit és ahogy szerettem volna.

Ahhoz, hogy az elégedettségi szintünk ezen a téren minél inkább közelítsen az optimálishoz, fontos tisztában lennünk néhány csapdahelyzettel, amelyek könnyen frusztrációt okozhatnak:

A kevesebb több

Egy átlagos hétköznapon az esték menedzselése sok feladatot állít a szülők elé, aminek gyakran ingerlékenység, türelmetlenség az eredménye. A gyerekkel együtt töltött idő ezért gyakran egyéb teendők közepette zajlik, ami valljuk be, elengedhetetlen, hiszen étel, tiszta ruha, némi rend szükséges a hétköznapok kivitelezéséhez.

Ilyenkor fontos szem előtt tartanunk, hogy az adott napon, az aktuális élethelyzetben, mi az, ami leginkább prioritást élvez, hiszen lehet, hogy a gyermek olyan hangulatban és lelkiállapotban van, hogy kiválóan tűri, ha éppen mással is foglalkozunk közben.
Valamikor azonban egy ilyen este abban merül ki, hogy folyamatosan hárítjuk a gyerek közeledési és kommunikációs kísérleteit, hiszen az lebeg a szemünk előtt, hogy na még ezt is, na még ezt is...
gyermekpszicho Biztos sokan magunkra ismerünk, amikor azt mondjuk, hogy mindjárt, várj egy kicsit, ezt még befejezem, igazán lefoglalhatnád már magad...
Sokszor azonban az az illúzió ébredhet bennünk az este végére, hogy mit akar még, hiszen én egész este folyton válaszoltam, énekeltem, reagáltam, és ez sem elég, továbbra is csak engem akar.

Kicsit képzeljük magunkat az ő helyébe! Milyen érzés lenne, ha életünk párja minden kérdésünket, kérésünket és beszámolónkat úgy reagálna le, hogy éreznénk, nincs jelen teljesen a kommunikációban. Lehet, hogy mi is csalódottságot és sértettséget éreznénk.
Persze ilyen hétköznapok óhatatlanul léteznek, és ahogy a fentiekben utaltam rá, a gyerekek sokszor nagyon is jól kezelik, ha nem figyelünk rájuk száz százalékosan, főleg, ha vidámabb napjuk volt, vagy éppen le tudják foglalni magukat valami izgalmas játékkal.
Ha azonban világosan kommunikálja felénk a kicsi, hogy ő most csakis bennünket akar, akkor mérlegeljünk! Fél óra-egy óra, ami csak az övé, és lehet, hogy emiatt később vacsorázunk, később teregetünk stb. Cserébe azonban megkapja az igényelt szeretetadagját, amit a pszichológia tranzakció-analízis irányzata „stroke"-nak, simogatásnak is nevez.

Ilyenkor megnyugszik, feltöltődik, elmondja, ami neki fontos, azt játsszuk, amit ő szeretne, és ezután nyugodtan, „lecsörögve" könnyebben teret enged a mi teendőinknek is. Így lehet, hogy fél óra intenzív együttlét egy nyugodtabb estével ajándékoz meg mindannyiunkat.