Návay Mónika, óvodapedagógus, fejlesztő- és gyógypedagógus Hasznosak-e a versenyek gyermekeink számára? 1. rész: énkép, önbizalom

Ma már csak megmosolyogjuk a régi emlékeket, de ha tudatosan szeretnénk nevelni gyermekeinket, akkor örökre elcsomagoljuk ezt a mondatot. Mert valljuk be, a családi ebéd nem lehet verseny színtere, mint ahogyan sok más élethelyzet sem. Tény, hogy gyermekeink versenyeztetésével nagyon könnyen és gyorsan el tudjuk érni, amit szeretnénk: például néhány pillanat alatt megmosakodva, felöltözve állhatnak az ajtóban indulásra készen. Mi szülők mindenképpen jól járunk, de gondoljuk végig: vajon gyermekeink is? Egy vesztes ugyanis biztosan lesz és ez sajnos a jó testvéri kapcsolat rovására is mehet. Lehetőleg ne teremtsünk ilyen helyzeteket tehát számukra, mert az igyekezetükkel főként nekünk akarnak megfelelni és nem pedig önmaguknak. Egészen más, ha saját közös örömükre spontán versenyeznek, mert akkor a cél valóban az, hogy összemérjék tudásukat, erejüket, ügyességüket. Az ilyen spontán versengések minden gyerek életében szükségszerűen jelen vannak, de ebben az esetben is figyeljünk arra, hogy ne legyen túlzott a rivalizálás és a verseny egészséges keretek között maradjon.

Csak fokozatosan!

A gyermekeket fokozatosan kell szoktatni a szervezett versenyhelyzetek megéléséhez. Óvodáskorban még csak a közösségek versengenek egymással, ezzel is erősítve a gyermekekben a „mi-tudatot". A csoportok udvarszépítési versenyt rendeznek, vagy éppen szelektív hulladékgyűjtést szerveznek, máskor pedig a Kihívás Napján mérik össze erejüket. A végén persze mindenki jutalmat kap és nincs jelentősége annak, kié a szebb udvar vagy a nagyobb mennyiségű műanyag palack. A hangsúly az igyekezeten van, és azon, hogy a gyermekek megtanuljanak közös összefogással erőfeszítést tenni a kitűzött cél elérése érdekében. Lényeg, hogy élvezzék magát a tevékenységet anélkül, hogy a megfelelés és győzelem kényszerét kellene érezniük! Nagyon fontos mindez, hiszen ők is a felnőtt társadalom tagjaivá fognak válni, jobb tehát megtanulniuk csapatban dolgozni, együttműködni, és így is élvezni a munkát. Ha ezeket az alapokat megerősítettük, akkor jöhetnek csak a komolyabb versenyek, ahol már valóban csak egy győztes lehet akár csapatban, akár egyénileg.

Reális énkép és egészséges önbizalom 

Nem mindenki szereti összemérni magát másokkal, aminek több oka is lehet. A zárkózottabb alkatúak személyiségükből adódóan nem szeretnek szerepelni, mások előtt megnyilvánulni, de vannak olyanok is, akiket a szorongás és a csökkentértékűség érzése gátol abban, hogy megmutathassák, mit tudnak. Az utóbbi csoportba tartozó gyerekeken lehet és kell is segíteni. Támogatásra és sok biztatásra van szükségük ahhoz, hogy bátrabbak legyenek. A gyermekek reális énképét a környezet alakítja azzal, hogy visszajelzést ad a viselkedésükről, megnyilvánulásaikról, külső és belső tulajdonságaikról. A pozitív és negatív jelzések aránya nagyon lényeges. Ha sok negatív kritika éri a gyermeket, akkor nem lesz önbizalma, semmilyen tevékenységbe nem mer belekezdeni, kerül minden olyan szituációt, amelyből vesztesen kerülhetne ki. Kialakul egy kudarckerülő magatartás, aminek egyenes következménye, hogy a gyermek bátortalanná válik, és nem szívesen próbálkozik.

A legideálisabb, ha a pozitív visszajelzések vannak túlnyomó többségben, amelyek mellett előfordul olykor egy-egy kudarcélmény is jelezvén számára, mi az, amit másképpen kellene tennie. A család az elsődleges színtere ezeknek a megerősítéseknek, a szülők az első visszajelzők, ezért fontos, hogy mindig bátorítsuk a gyermeket próbálkozásai során!
Dicsérjük, amikor csak lehet és éreztessük vele, hogy hiszünk benne és a sikereiben. Bármilyen tevékenységbe kezd, lehetőleg ne mondjuk, hogy úgysem tudja megcsinálni, hagyjuk, hogy megpróbálja. Ugyanakkor tudatosítsuk azt is, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. A negatív kritikát is lehet úgy megfogalmazni, hogy ne szegje a gyermek kedvét pl.: „ennél te szebb g betűket szoktál írni, mi a baj?" ,vagy „nem voltál most jó passzban, majd legközelebb." Ne féljünk ezektől a megjegyzésektől, hiszen ezekkel segítjük őt még kiválóbbá válni. Lényeges, hogy a gyermek megtanulja, mi az, amiben jó, de fel kell ismernie azt is, amiben kevésbé ügyes és el fogadva ezt a hiányosságát, esetleg többet gyakorolni bizonyos dolgokat. Ha mi is elfogadjuk, neki sem okoz majd gondot. A család biztonságos, szerető közegében a kritika nem fáj igazán, inkább tudatosít, megerősít és felkészít az életre. Nem lehet valaki az élet minden területén kiváló és nem is szabad, hogy ez cél legyen! Jó önismerettel mindenki rátalál a saját útjára, amelyet majd sikerek szegélyeznek. Ahhoz tehát, hogy a gyermek szívesen vegyen részt a különböző kihívásokon, megmérettetésekre is szükség van. Egyrészt azért, hogy erősödjön hite önmagában és a sikereiben, másrészt, hogy megtanuljon túllépni az esetleges csalódásokon.

Folytatás a 2. részben >>