Dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus, SZPT terápia létrehozója, Varázsjáték foglalkozásaink vezetője Mese, egyidejűség, az idő dinamikája a gyermek világában

Olyan világba vezeti a mese a gyermeket, mely a hozzá közel álló, szimbólumokkal leírható ősi világot jeleníti meg a maga szélsőségességével, pontosan elkülönítve a jóságot a gonoszságtól. Ebben a világban tanulja meg, teszi próbára, mi történik avval, aki jó vagy aki rossz, hogyan érdemes (eredményesen) küzdeni, szembeszállni a „hétfejű sárkánnyal”, és hogyan nyeri el méltó jutalmát az, aki szorgalmas, leleményes, kitartó, és jószívű. A mesei történések időben – mondhatnánk - „on-line” szerveződnek.

A jelen most-ja a bevezető mondattal a mese most-jába repíti a gyermeket, aki evvel a megérkezéssel (a mese szárnyán) megteremti az úgynevezett mese-tudatot (kettős tudat: Mérei – Binét, 2006)1. A mese jelenvalóságában pedig aktuális állapotának, vagy vágyának megfelelő történéshez, mese-karakterhez „szegődik”. A mese (törvényszerű) fordulatai vezetik mély bölcsességgel a jó felé (szinte nem tud mást tenni, mint a jóhoz csatlakozni), és hozzák el számára a katarzist, amiben ő maga válhat jóvá. Ebben a világban „rendben” mennek a dolgok.

Ugyanerre vágyik a mindennapokban is. Egyértelműségre, kiszámíthatóságra, és legfőképpen arra, hogy őt, mint a „legkisebbet”, MINDENKI szeresse. Ezt a lélek-állapotot hozza magával a nem mesei valóságba, ám tudja, szerepjátékaiban, rajzaiban újra élheti azokat a történéseket, amik nagyon fontosak számára. Ha „földi” teret és időt kap ezek eljátszására, önmagában való megerősítésére, akkor a mese „elérte célját”. De csak a jó mesékből tud építkezni a gyermek. Az igazi „nagy” mesékből: a népmesékből, a népmesei motívumokra épülő igényes gyermekmesékből (pl. Wass Albert, Pósa Lajos, Lázár Ervin, Csukás István, stb.), Grimm és Andersen meséiből.

A mesék nyelve a szimbólumok nyelve. A (mesei) szimbólumok világa egyfajta „lélekfolytonosságot” (Hermann, 1988) nyit meg, ami EGYSÉGET teremt a múlt, a jelen és a jövő idejűség között. Az „idők” egységes most-ba tömörülnek, a múltbéli emlékek, de akár a jövő képei is a jelenbe „hívhatók”, ilyen formán a jelent aktívan alakítják. A következő ábrán próbálom meg szemléltetni az itt leírtakat. A MOST jelenje a mese hívó szavára „kinyílik”, átjárhatóvá válik, és egybeolvad a mese jelenvalóságával, amibe a történet cselekménye behív(hat)ja a múlt és a jövő képeit.

Az idői síkok „összeérése” a gyermeki gondolkodásban, érzés-, és képzeletvilágban megteremti az emlékek, a gyermeket foglalkoztató gondolatok, a gyermekben mozgó érzések (pozitív) „áthangolásának” lehetőségét, a mesében megjelenő jó erejének felhasználásával. Mindez nem zárja ki azt a tényt, hogy a gyermekek tökéletesen tudják, van rossz, a rossz „közel van”, és hogy az csak a jóság erejével küzdhető le. A nem igazi mesékben ez a folyamat nem történik meg, a¬hogyan a filmek jó részében sem. Nagyon sok mesefilmben, és nagy játékfilmekben a rosszat rosszal „teszik jóvá”. (Sokszor a főszereplő „legalizált pusztítással” válik hőssé.) A mesék nyomán megjelenő „egy-idejűséget” a gyermekek felhasználhatják arra, hogy érzéseiket feldolgozzák, kezelhetővé, láthatóvá tegyék.

A fenti képen egy 6 és fél éves fiú gyönyörűen jeleníti meg az egyszerre jelen lévő egységet a rajzában. Amit a kisfiú mesélt a rajzról:
"A híd egyik végén tél van, a másikon pedig már tavasz és aki átsétált a tavaszba az örül a szép időnek meg a virágoknak, meg annak, hogy lehet horgászni."

Megosztás