Így sielünk mi.... :)
rovat további írásai » | Lőrincz Emese Negyedik nap |
Vasalt idegzetű oktatónk, a mindig mosolygós Bogi ma úgy döntött, felviszi az önműködő Négyévest is a tárcsás felvonón. A Négyéves vidáman csacsogva felment. Nekem kissé fura gyomortáji érzéseim voltak. Szerintem nem nézett szét, honnan is kell lecsúsznia, de végül is lényegtelen, mert saját lécen, szépen, szabályosan le is jött. Több embert is megkérdeztem, ugyanazt látják e amit én, de azt látták. Kati le is fotózta. Íme.
Egyébként a Négyéves folyamatosan juhézik csúszkálás közben, a Hatéves pedig mindig lenyom gyorsulási versenyben. Zilált önérzetemet helyrehozandó elmentünk mi nagyok egy másik pályára. Úgy értem egy egészen másik pályára :) . Na, ott estem három akkorát, hogy az ijedtség hatására hirtelen megtanultam párhuzamos lábbal kanyarodni (ha ezt így mondják egyáltalán szabályosan). Egyéb részleteket nem mesélek erről tovább semmilyen formában. Hiába is kéritek….
Miután visszaértünk, a gyerekek épp befejezték az oktatáson való részvételt, beültünk melegedni és enni, majd szabad program következett.
Nagyon-nagyon klassz volt a nap, a gyerekek mindegyike nagyon ügyes, Bogi szerint a felnőttek is, de hát nem kell mindent elhinni neki se...
A negyedik, befejező nap délutánja Verát és két csemetéjét egy-egy bögre finom forró csoki mellett találta, Kati a három gyerekkel elment kabinos felvonózni, én pedig a Négyévessel és a Hatévessel versenyt csúszkáltunk. Az amúgy sem nagy termetű négyévest egyébként kitekert nyakkal, fülig érő szájjal bámulják a felnőttek, ahogy száguldozik és juhézik közben. A végére együtt juhéztunk, de az osztrákok is bírják a gyűrődést, a vastag sapka pedig úgyis hangszigetel, vagy nem?
